A pályázatok 2019-ben is nagy jelentőséggel bírnak a KKV szektorban
Külső segítség nélkül nehezen tudnak megfelelni egyes cégek a különféle EU pályázatok követelményeinek: http://forrascentrum.hu/palyazatok.html. A legtöbb pályázat során sokszor szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy a pályázati rendszerhez komplex ismeret szükséges. Akik ezzel nem rendelkeznek, hiába is készítik el önerőből a pályázatot, ha az eleve halálra van ítélve. A Forráscentrum munkatársai pontosan ebben tudnak segíteni. Ma már minden KKV-nak nagy szüksége van egy megbízható pályázatíró cégre, akik az EU társfinanszírozott projektek teljes körű lebonyolításában is segítséget nyújtanak. A megbízható működés, a kiterjedt kapcsolatrendszer nagy segítséget jelent egy-egy pályázat összeállítása során.
Az Európai Uniós pályázatokat, a hazai pályázatokat a forráscentrum felkutatja az ügyfelek számára és a pályázatfigyelést teljesen díjmentesen végzi. Az ingyenes szolgáltatások igénybevételéhez nem kell mást tenni, mint regisztrálni a nyilvántartásba. Ezután már a hírleveleket havi szinten elküldik és minden újonnan megjelenő pályázat esetében értesítést is küldenek. A beruházási terveknek megfelelő pályázat megtalálása csak úgy lehetséges, ha az ügyfelek is folyamatosan rendelkeznek a naprakész információkkal. Ha a hírlevélben olyan pályázatról, hitelről vagy egyéb pénzügyi konstrukcióról értesülünk, amely igazodik üzleti terveinkhez, akkor azonnal érdemes kapcsolatba lépni a szakemberekkel. A szakemberek a teljes folyamat során segítik az ügyfeleket.
A KKV-k részére kiírt pályázatoknál sok esetben olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatják, amelyre a vállalkozásoknak nagy szükségük van. Ilyen lehet egy, új vagy módosított termék előállítása vagy egy új vagy módosított eljárás vagy technológia. Ha egy új terméknek vagy szolgáltatásnak a piaci bevezetéséről van szó, akkor számíthatunk arra, hogy erre írnak ki pályázatot. Általában a pályázatoknál meghatározzák a területet is, amit támogatnak, de a földrajzi meghatározás sem kizárt. A vissza nem térítendő támogatások mértéke teljesen változó, de minden esetben minimum és maximum értéket határoznak meg. A pályázatírókkal érdemes minél előbb felvenni a kapcsolatot, hogy le ne maradjunk a vállalkozás számára megfelelő pályázatról.